Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Újabb szalézis sikerek a városvédő pályázaton

Kazincbarcika – Újabb szalézis sikerek a városvédő pályázaton

Kazincbarcika – Újabb szalézis sikerek a városvédő pályázaton

2017-05-22 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium  • pályázat  •

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói ismét sikereket könyvelhettek el a Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért országos pályázaton. Felkészítő tanáruk, Bukodiné Sólyom Ilona, a Városszépítő Egyesület elnökségi tagja, az Ifjúsági Szekció vezetője évek óta lelkesen kíséri diákjai részvételét ezen az értékmegőrző, szemléletformáló pályázaton.

Az ünnepélyes díjátadásra május 6-án a Budai vár barokk udvarában került sor. A díjakat Ráday Mihály, a szövetség elnöke adta át.

Idei díjazottak évfolyamonként, kategóriánként:

Írásos pályamunkák

Kiemelt első helyezés:
Szentgyörgyi Luca (16 éves): Legendák és valóság két vármegye határán (Piciny falum Dövény)
Tóth Hanna (16 éves): A putnoki római katolikus templom

Első helyezés:
Andrékó Tamás Dániel (17 éves): Felsőbarcika templomának története
Horváth Tina (15 éves): Városunk iparművész fémszobrásza
Imre Laura (13 éves): A Pallavicini- kastély
Kormány Judit (14 éves): Fülöp Tibor és a kovácsmesterség
Molnár Inez (15 éves): Az Aggteleki karszt gyöngyszeme

Harmadik helyezés:
Juhász Eszter (16 éves): Halló, én Sátán vagyok!
Kovács Cintia (16 éves): Látogatás egy művész házaspárnál/ Majercsik János és Majercsikné Bierbaum Anna
Kulcsár Enikő (16 éves): Mályinka, ahol az élet vize fakad

Rajzok-festmények

Első helyezés:
Kovács Boglárka Sarolta (13 éves): Fátyol vízesés

Harmadik helyezés:
Páhy Marcella (16 éves): Jósvafői csűr

Különdíj:
Hilóczki Zsuzsanna (18 éves) A mályinkai harangláb
Kalocsai Annamária (17 éves): Patak a Bükkben

Makett

Első helyezés:
Filepkó Dominik Lajos (17 éves): A diósgyőri várrom- felújítás előtt

Harmadik helyezés:
Varga Martin (16 éves): A Felsőbarcikai Református templom)

Gratulálunk és további sikereket kívánunk!

 

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Kazincbarcika – A szalézi gimnázium tanulóinak sikere a várostörténeti versenyen

Kazincbarcika – A szalézi gimnázium tanulóinak sikere a várostörténeti versenyen

#Magyar Tartomány 2024-05-01, Szerda

Kazincbarcika várossá nyilvánításának 70. évfordulója alkalmából „Miénk a város!” címmel lakóhelyismereti és várostörténeti versenyt hirdetett meg..

Kazincbarcika - István, a király a Diákszínpad előadásában

Kazincbarcika - István, a király a Diákszínpad előadásában

#Magyar Tartomány 2024-04-19, Péntek

Délelőtt a tanulóknak, este 18:00 órakor pedig a nagyközönségnek mutatták be április 16-án a Don Bosco Sportközpontban a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium..

Pélföldszentkereszt – Meghívó pályázati zárórendezvényre

Pélföldszentkereszt – Meghívó pályázati zárórendezvényre

#Magyar Tartomány 2024-03-13, Szerda

Meghívó a VP6-19.2.1.-2-8-21 kódszámú "Identitásvezérelt közösségi célú fejlesztések támogatása II." című felhíváshoz kapcsolódó 3412128135..

Konyhai eszköz- és gépbeszerzés Péliföldszentkereszten VP6-19.2.1.-2-8-21

Konyhai eszköz- és gépbeszerzés Péliföldszentkereszten VP6-19.2.1.-2-8-21

#Pályázatok 2024-03-12, Kedd

Kedvezményezett neve: Szalézi Lelkigyakorlatos Ház, a projekt azonosítója: 3445508753, a projekt neve: Konyhai eszközbeszerzés.

Kazincbarcika – Valentin-nap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Kazincbarcika – Valentin-nap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

#Magyar Tartomány 2024-02-14, Szerda

A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban már február 13-án megünnepelték a Valentin-napot! A nagyszerűen sikerült program a 8.B osztály szervezését..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Pesthidegkút – FMA 80, Mazzarello Mária 180Nyergesújfalu - Ismét „Határtalanul!” >